Sunday, October 19, 2008

Helyesbítés és némi gondolkodás után

Sziasztok!

Helyesbítenék. Ezért szeretek írni. Mert ilyenkor úgy érzem, hogy beszélgetek valakivel és elmondom valakinek a gondolataim, amit úgy érzek, mintha valaki meghallgatna. És így át tudom gondolni a dolgaimat és nem csak magamban rágódok rajta és idegesítem magam, hogy most megint milyen szemét volt az a valaki. Amikor nem is Ő volt a hülye (vagy nem csak Ő), hanem én.

Szóval az előzőekben írt dolgot átgondolva tényleg én voltam aki túlságosan támadó volt. Nem is igazán értem, hogy miért. Szólt, hogy Ő úgy gondolja, hogy rossz. Attól persze elég gorombán szólt, de szólt, hogy miért úgy. Amit én elég rosszul reagáltam le. Pedig nem sok okom volt. És még az is dühített, hogy a kolléganője nem nekem adott igazat.

Lehet, hogy tényleg haragszom valakire, ha mérges vagyok és nem ad nekem igazat? Ez is egy tanúság lehet, hogy vita közben vagy épp egy rossz szónál nem kell támadásnak venni a dolgot. Hisz lehet, hogy nem is az. És aki kívülről látja a dolgot nem biztos, hogy az én pártomat fogja fogni!!! És akkor pedig nem kell rá haragudni. Inkább uralkodni kellene magamon. Pedig akkor nagyon mérges voltam. Nehéz lesz és nem tudom, hogy hogy fog menni, de valahogy változtatnom kell majd rajta. Nem igazán tudom, hogy hogy, de fogok! Hogy se Őt se mást ne veszítsek el, bármire képes lennék!

Nagyon nagyon szerelmes vagyok és komolyan mondom, hogy csak boldog lehetek, hogy ilyen Párom van. Nagyon nagyon boldog vagyok Vele!!!! Nagyon! Legszívesebben a világba kiabálnám, hogy szeretlek Életem!!! Szeretlek!!!! De persze ezt nem fogom, mert hülyének néznének! Érdekes, hogy úgy írok, mint egy kamasz gyerek! Mint aki életében először szerelmes. Pedig már jó öreg vagyok (22 éves) :-) . De nagyon szeretem!!!!!
Nagyon boldog vagyok és rosszul is esne, ha egy nap nem piszkálna valamiért! Kell, hogy piszkáljon, mert szeretem ha piszkál! Persze mindennek megvan a maga ideje és mennyiségileg sem mindegy! De szeretem!!!!

Gondolkodom ...

Sziasztok!

Megint eljött az idő, hogy írjak pár sort.
Amikor az előző soraimat olvastátok, akkor eléggé kivoltam. Sajnálatos módon nagyon úgy éreztem, hogy el vagyok hanyagolva, sőőt talán kicsit le vagyok nézve.
Nos ennek hol volt alapja, hol nem. Még aznap beszéltem a Párommal, kaptam is egy nagy lebaszást. Persze az nem az volt, csak én éreztem úgy. Amúgy pedig estére már viszonylag jó hangulatom lett, kénytelen voltam jó hangulatban lenni, nem volt kedvem egész nap búval b..szottan ülni és dolgozni. Nem akartam, hogy mindenki lássa, vagyis senki ne lássa.

Aztán jött 1 nap, ami nagyon jó volt. Majd még egy nap, amikor jól rámb...ták a kocsiajtót. De néha az emberrel előfordul.

És utánaaaa. Gyerekek utána jött egy csodálatos nap. Egy csodáááás nap. Egy olyan nap, amiről odákat sőőt akár ezer gyönyörű szót tudnék írni, annyira boldog voltam és szinte a fellegekben repültem. Úgy alakult, hogy fel kellett mennem a Párommal Pestre. Hozzáteszem, hogy nem sok keddvel mentem, mert én haza akartam menni, de a Párom és nem hagyom, hogy egyedül rohangáljon. Féltem, hogy nem vigyáz, siet vagy akármi. És csodaszép volt. Elment tárgyalni én addig megvártam őt a kocsiba. Nem volt hozzá hangulatom, de vártam. Zenét hallgattam és vártam. Nem ért oda amire kellett volna, mert egy kis csúszás jött közbe. Miközben a kocsiban vártam végi programoztam, hogy nem, nincs semmi baja, neeem nincs semmi gond, mindjárt itt lesz. 20 perccel, hogy vissza kellett volna jönnie csörgött a telefon. Ő volt! Én olyan boldog voltam, mint még soha. Már úgy izgultam és vártam a hívását, mint egy terhes kismama a gyerekét vagy mint a szerelmesek az első napokban a párjuk érkezését. Annyira szerelmes vagyok, mint még soha. Nem igazán tudom elhinni, hogy lehet ilyen boldog az ember! De az vagyok!!! Nagyon boldog! Közösen elmentünk ebédelni, közben találkoztunk egy imserőssel, vásároltunk egy két dolgot egy plazaban és elindultunk hazafelé. Majd megálltunk még egy helyen, természetesen ott is vásároltunk, majd átmentünk egyik kedvenc lakberendezési üzletébe bekapni valamit. Annyira boldog voltam, mint még soha!

És akkor ma megint el kellett jönni dolgozni! Dolgozni! Hozzáteszem szeretek, mert szeretem ezt a munkát, de ... Ahhhhhh. De Ő a főnököm. A Párom a Főnököm. Egy tipp és egy jótanács. Soha ne légy úgy, hogy a Párod a főnököd. Hidd el nekem, annál kellemetlenebb helyzetek és rosszabb kommunikáció a munka során nem jöhet létre, mint egy párkapcsolat a munkahelyen.
Szóval dolgozom, minden rendben és egyszer bemegyek hozzá az irodába. Majd elkezdi mondani, hogy szar ez meg szar az. Hogy készítettünk egy leltárt, vagyis 3-an. 3 fő készített egy összesítő leltárt és hogy miért nincs benne egy "bizonyos" raktár tartalma az összesítésben. Kár, hogy arról a raktárról senki nem tud semmit sem. Legalábbis én és szerintem a kolléganőim sem tudnak semmit sem. Mire én szóltam valamit, hogy nem igazán értek egyet és megpróbáltam némi magyarázattal szolgálni. Erre váltig állította, hogy neki van igaza. Akkor már éreztem, hogy nem húzom magamat, mert annak jó vége nem lesz, igazat adtam neki, még 2-szer leszarozta a munkánkat. Majd természetesen a fejemhez vágta, hogy én adtam le a táblázatot. Amit részben én is adtam le, de ... A lényeg az, hogy igaza van. Aztán továbbmegyek, már az sem volt jó, amit leadtunk, mert hogy lehetek ennyire egyszerű, hogy nem értelmezem, hogy mit is írok bele a táblázatba és miért nem érthetően van kitöltve. Hozzáteszem erőteljesen, Ő kérte a táblázatot úgy ahogy van. Ő határozta meg az oszlopokat és kérte, hogy töltsem ki. Magyarázatot is adtam hozzá immáron 1 hónappal ezelőtt! És most kéri rajtam számon ezeket! Nem értem! Nem értem. Most, amikor már arra sem emlékszem, hogy mi hogy volt? De könyörgöm.
Mindezt leírtam neki e-mailen. Visszaírt, természetesen neki van igaza és a feletessem, aki mellette ült, meg is jegyeztem, hogy (idézek) : "Peti egy kicsit okoskodó, és rögtön támadásnak vesz mindent. Néha meg sem hallja, mit mondunk, azonnal támad." Ezek szerint sokszor okoskodok. Ebbe lehet valami, de azért megpróbálom úgy nézni a dolgokat, hogy mégis mi az arany középút. És hogy támadok? Ha engem támadnak, akkor én is. Ez már csak így van és azt hiszem, hogy ezzel mindenki egyetért. Hagyni magamat és a munkámat ócsárolni nem szívesen hagyom, ha valamit pedig rosszul csináltam lehet azt úgy is közölni, hogy elnézést Péter (főleg ha az az ember párja és ha négyszemközt vagyunk), de ez és ez hiányzik vagy nem stimmel vagy hogy beleszámolta-e. Szóval ez kicsit rosszul esett és én éreztem támadásnak a dolgot!
Na mindegy. Ez már a ma története.

Ja és teszem hozzá, hogy nem is szólt, hogy megy ebédelni. Ide sem bagózott. Még csak azt sem mondta, hogy "Szívem, elmentem edébelni, most ha nem gond inkább ne gyere." A felszolgáló jött ide és szólt, hogy Ők már esznek. No nem gond, majd én is eszem egyedül. Nem kell hozzám lealacsonyodni, hogy együtt egyenek velem.

Nos ennyit a kis sztoriajimról és ennyit rólunk. Remélem azért látszik, hogy mi is normális emberek vagyunk, annak ellenére, hogy melegek vagyunk. Normálisak, szeretjük egymást, és ugyan olyan kis ügyes bajos dolgaink vannak, mint amilyenekkel egy ember a mindennapjaiban találozik és küszködik. Ettől még én is és tudom (TUDOM), hogy Ő is szeret engem! Csak néha úgy szól hozzám, hogy én, aki kicsit most szenzitívebb úgy veszem és rosszul reagálom le. Sajnálom, de ez most az én hibám is. De ezen is változtanom kell! Kell!!! És akkor ezeket is majd zökennőmentesen fogom kezelni!

Puszi mindenkinek és köszönöm, hogy elolvastatok!